FARKAS Judit

A könyvkiadásig vezető út

A nyomda- és kiadóiparban

Az első magyar Villon-kötet (1931)

Az Ars Hungarica kiadóvállalat és művészeti folyóirat

Kiadó és szerkesztő polémiája

A válságos hónapokat követően kereste meg Ártinger Imre^[67] az anyagilag szorult helyzetben lévő kiadót. Felajánlotta neki, hogy minden egyes kötet megjelenésekor 6 pengős kötetenkénti áron 100 példányt megvesz és segít a tudomása szerint „holtpontra” jutott vállalkozásban. Bisztrai Farkas Ferenc elfogadta Ártinger Imre üzleti ajánlatát, „egyedüli és kizárólagos tanácsadó jogot” biztosított neki, majd felkérte a szerkesztői posztra. Bár honoráriumot nem tudott biztosítani, a képekről készült klisék tulajdonjogát átadta neki.^[68] Bisztrai Farkas Ferenc a nyomda válságos időszaka után minden bizonnyal a híres szaklap, a Magyar Grafika eladásából is pénzhez jutott. Elképzelhető, hogy kortárs művészeti vállalkozását a folyóiratért kapott pénzösszeg is segítette 1934-ben.^[69]

Az általunk taglalt 12 oldalas levél a szerkesztő ellen felhozott vádpontok ismertetése mellett az Ars Hungarica kiadóvállalat megalakulásának körülményeire és a kiadó sorozathoz fűződő érzelmi viszonyára is kitért.

Bisztrai Farkas Ferenc minden pénzügyi támogatás nélkül indította el a sorozatot, amelybe teljes „szellemi és szakmai” tudását belefektette. Az első kötet képanyagának a megrendelését Bernáth Aurél támogatta: „[..] mivel a sorozat és a könyv szívügyem volt – kedvenc tervem beteljesülése – hogy a szokott kifejezéssel éljek „was gut und teuer” mindent beleadtam.” Nem anyagi haszonra, kiadói pozícióból származó előnyökre vagy hírnévre pályázott, amikor megindította az Ars Hungaricát. Egy olyan sorozatot akart életre hívni, „amilyen még nem volt, s ami maradéktalanul magyar kultúrügyet szolgál, nem pedig üzleti hasznot.” A könyvkiadásban megvalósítható legtökéletesebb művészi színvonalat akarta elérni, ezért azonban anyagi áldozatokat kellett hoznia: „[A] könyv előállítása önköltségi áron 1.350 P volt. A kötetet ki lehetett volna majdnem fele áron hozni, a kliséket nem kellett volna minden második oldalra nyomni, a műnyomó papír éppen felére redukálódott volna, nem kellett volna kézzel szedett könyvet adjak, a gépszedés félannyiba kerül, nem kellett volna famentes papírt használjak, sem a szövegrészben, sem a képekben, nem kellett volna vászonba köttessem a köteteket, a papírkötés egyharmadába kerül.”^[70]

A magánkiadású könyvekhez hasonlóan a kiadó saját neve is bekerült a könyv második és harmadik oldalaira: „Bisztrai Farkas Ferencz kiadása”. Az ő érdeme volt a sorozat tökéletes arculata is. „Tipográfiai tudásban és szeretetben is a legjavát” adta. A következőképpen emlékszik vissza a fáradságos munkára: „Tulajdon munkatársaim megmosolyogták pepecselésemet, 18-szor kiszedett és megint átváltoztatott címsoraimat és tükör formátumot. Én gondoltam el a szigneteket és csiholtam ki a grafikusból, én terveztem meg a sorozat kötését.” Ártinger Imrére nagyon neheztelt Bisztrai Farkas Ferenc, amiért 1934-es év sietve kiadott két utolsó könyvével megbontotta a sorozat gondosan elkészített tipográfiai „harmóniáját”, amely a korábbi 5 kötet egységét adta. A legkisebb módosítások vagy hiányosság – érthető módon – a kiadó nemtetszését váltották ki. A bibliofil szempontok alapján a Derkovits-könyvet egyenesen „gyalázatosnak” találta.

A Derkovits valamint Czóbel monográfiák megjelenése után törtek felszínre Bisztrai Farkas Ferencben Ártinger Imre szerkesztői magatartásával kapcsolatos, korábban tudatosan elfojtott indulatok. A szerzői jogok figyelmen kívül hagyását és a szerkesztői jogok túlzott kiterjesztését nem tudta szó nélkül hagyni. A köteteket ugyanis Ártinger Imre az ő előzetes engedélye nélkül, saját pénzügyi hozzájárulásával nyomtatta ki: „Legelsősorban felhívom a szíves figyelmedet arra, hogy a nevemet és egyképp az Ars Hungarica nevét senkinek rajtam kívül nincs joga felhasználni, ez kizárólag az én szuverén jogom. Az én nevem nem egy farsangi kölcsönfrakk, hogy akinek éppen szüksége és pénze van rá, az használatba vegye.” A „szerkesztői jogok önhatalmú kiterjesztése” miatt írott levele végén közölte Ártinger Imrével, hogy ha ő is úgy kívánja kész közös együttműködésüknek véget vetni. Az utolsó szerkesztői „védőbeszéd” jogát azonban megadta.

Ártinger Imre a maga érveit felvonultatva magyarázatot adott jogkörének kiterjesztésére. Eredendő jóhiszeműségből és segíteni akarásból tért el az eredeti tervektől. Saját védelmében a következőket hozta fel: „Teljes őszinteséggel szólván ez az egész kombináció, csak azt a célt szolgálta volna, hogy legyen egypár kötet, amelynek tiszta jövedelme föltétlenül további kötetek megjelentethetésére legyen kötelezően fordítható. Lehet, hogy túlzott gyámkodási hajlamaim vannak, de ezt az elgondolást is nemcsak az A. H. hanem a te érdekedben valónak is tartottam. Ha hibáztam, barátságból vetettem el a sulykot.” A szerkesztő maga is beismerte hibáit, kész volt tárgyalni a Derkovits és Czóbel kötetek sorsáról.

Egy év múlva, 1935 májusában megjelent Fettich Nándor: A honfoglaló magyarság művészete, majd ezt követően júliusban Nyilas-Kolb Jenő: Farkas István^[73] című monográfiája. A következő évben, 1936-ban szintén két kötet látott napvilágot, áprilisban Horváth Henrik: A szobrászat kezdetei, májusban pedig Körmedi András: Kernstok Károlyról^[74] szóló kötete, amely a színvonalas művészeti sorozat utolsó darabjának tekinthető.

1936 végére vált nyilvánvalóvá, hogy Bisztrai Farkas Ferenc nem tudta és nem akarta továbbvinni a sorozatot. Nem csupán az anyagi nehézségek miatt kényszerült arra, hogy kedves sorozatától megváljon. Ártinger Imrével való vitájának számos kardinális kérdése valójában nem oldódott meg. Ezt mutatja Bisztrai Farkas Ferenc meglehetősen kiábrándult, 1936. október 29-én írott levele: „Megvallom, kimondott idioszinkráziám van az A. H.-tól. Ha megadjátok az árát, megválok attól és építek egy új vesszőparipát magamnak, idővel talán azt is úgy megszeretem, mint az A.H.-t szerettem, mielőtt velem szembeni magatartásotokkal magát az ügyet is megutáltattátok.”^[75]

Bisztrai Farkas Ferenc a sorozatot végül kénytelen volt eladni 3000 pengőért Gergely Rudolfnak, a Grill-féle könyvkereskedés Rt. tulajdonosának. Az utolsó 1938-as kiadvány, (Gombosi György: Beck Ö. Fülöp), amelyet már Gergely Rudolf adott ki, csak névlegesen említhető a sorozat részeként. Bár Ártinger Imre az új kiadónál (ekkor Oltványi-Ártinger) megmaradt szerkesztői posztján, a kötet nem a régi gondosan kidolgozott tipográfiával jelent meg. Bisztrai Farkas Ferenc 1936-ban „egyik kedvenc álmától” ugyan megvált, a bibliofil könyvkiadást továbbfolytatta.

Könyvek a rádióban

A ’30-as évek elején a művészi színvonalon elkészített könyv nem csupán gazdasági és társadalmi okok miatt veszített népszerűségéből. Rába Leó (korábban említett) 1931-ben írott A bibliofilia halálára című cikkében^[76] megállapította, hogy a magyar könyvpiac válságát, „tragikus tetszhalotthoz hasonló” állapotát többek között a rádió villámgyors térhódítása is előidőzte. A Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetőjeként mind Németh László, mind az őt követő Cs. Szabó László (1935-től) felismerte, hogy a rádióban rejlő potenciális lehetőségeket a könyv, az irodalom és a kultúra népszerűsítésére is fel lehet használni. A kor legtehetségesebb íróinak, költőinek, művészettörténészeinek, történészeinek és újságíróinak adtak lehetőséget a szerkesztői és felolvasói, valamint a színvonalas műsorkészítői feladatok ellátására.

Bisztrai Farkas Ferenc is a rádiót hívta segítségül a magyar könyv, könyvkiadás valamint a kultúra propagálására. Régi jó barátja Cs. Szabó László^[77] neki is lehetőséget adott a megszólalásra.^[78]

Az első műsora 1935. február 5-én (6 óra 55 perces kezdettel) hangzott el a Magyar Rádióban Hogyan lesz a kéziratból könyv?^[79] címmel. Bisztrai Farkas Ferenc és Rába Leó a két barát, a könyvkiadó és gazda véletlen utcai találkozását és beszélgetését adta elő hangjáték formájában. A rádióhallgatók a könyvkiadás kevésbé ismert kérdéseire kaptak közérthető magyarázatokat, megtudhatták, hogy mit jelent például az első kiadás, copyright, ív, szedés és kolportázs fogalma, mi a feladata a korrektornak vagy a könyvügynöknek, és hogy lesz az asztalfiók mélyén süllyedő kéziratból olvasmány.

Következő rövid hangjátékuk^[80] a bibliofil könyvek szükségszerűségét vitatta meg. A Magyarország című lap a következőket írta a műsorról: „Bisztrai Farkas Ferenc és Rába Leó párbeszéde boncolgatta a kérdést, hogy szép vagy értékes legyen-e a könyv. A két előadó ötletesen igyekezett a teljes szakszerűséggel megtárgyalt témát a mindennapi élet könnyedségével fűszerezni. A keret, amelybe elvont vitájukat illesztették,- beszélgetés két idegen úr közt egy vasúti fülkében - megmutatta, hogy egy kissé »dramatizálni« lehet még az olyan kevésbé szórakoztató (de annál fontosabb) anyagot is, amilyen a könyvpropaganda.” A szenvedélyes bibliofil és könyvmoly között kibontakozó vita azokat a dilemmákat vetette fel, amelyek már a ’30-as évek elején foglalkoztatták a kiadókat: szép kiállítású legyen-e a könyv, mint egy műtárgy vagy pedig tartalmilag legyen színvonalas és értékes.^[81]

Bisztrai Farkas Ferencnek már az Ars Hungarica kiadói tevékenysége során szembe kellett néznie a problémával. Az olcsó de jó minőségű könyvek kereskedelme nem hozta meg számára a várt eredményt. A tragikus helyzetű könyvpiac kényszerítő ereje korábbi kiadói működésének az átgondolását követelte.

Magyar Bibliofilek Szövetsége

Közvetlenül az Ars Hungarica sorozat eladása előtt egy újabb, a nehéz gazdasági helyzethez jobban alkalmazkodó kiadói tervezettel állt elő.^[82] Levonta az Ars Hungarica sorozat tanulságait, „diagnózist” készített és megpróbálta megállapítani a művészeti könyvek „halálának” (sikertelenségének) az okát.^[83] Belátta, hogy az adott időszak gazdasági és kulturális viszonyaiban (csak) egy olyan kiadóvállalat lehet életképes, amely teljesen kockázatmentesen működik, kiküszöböli a kiadás rizikóját, valamint megspórolja az ügynöknek és könyvterjesztőknek járó 50%-os jutalékot. Egy egyesületi keretek között, a német Buchgemeinschaft mintájára működő olvasó közösség vagy szövetség létrehozását tartotta a legalkalmasabbnak a kiadás kiszámíthatósága szempontjából. A tagok éves tagdíja pedig a vállalkozás anyagi fedezetét teremtette volna meg. A Könyvbarátok Szövetségével ellentétben Bisztrai Farkas Ferenc a közönséget nem drága, hanem jó minőségű és olcsó bibliofil könyvekkel akarta ellátni. Másik fontos célját a fiatal írónemzedék megszólaltatásában jelölte ki: „Új írónak a művét egy kiadóvállalat sem hajlandó kihozni, mert ez oly kockázattal járna, amelytől a kiadók mereven elzárkóznak. Ez azt jelenti, hogy a legújabb írógeneráció – akik épp oly tehetségesek, mint a most zeniten levő írók voltak – pályájuk kezdetén némaságra vannak kárhoztatva.”^[84]

Az előterjesztés, amelyet „egy elkövetkezendő széles vonalú kiadói tevékenység magja-ként” képzelt el, törekvéseit tekintve a Magyar Bibliofilek Szövetségének programjában és célkitűzéseiben köszönt vissza.

 1937 januárjában alapította meg a Magyar Bibliofilek Szövetségét.^[85] A Szövetség egy olyan bibliofil könyvkiadó közösség létrehozását tervezte, amely egybe fogta azokat a bibliofileket és olvasni szerető értelmiségieket, akik a szép kiállítású könyveket szívügyüknek tekintették. A szervezet legfőbb céljának tekintette a magyar könyvművészet színvonalának felemelését, a magyar könyvkultúra kiszélesítését valamint az irodalmilag értékes könyvek művészi kivitelű kiadását és terjesztését. Az alakuló közgyűlésen előterjesztett alapszabályban világosan leszögezték, hogy olyan „tömegízlés felett álló” könyveket akarnak kiadni, amelyek minősége, művészi kiállítása és előállításának költsége nem teszi lehetővé üzletszerű könyvforgalmi árusításukat.^[86] Az évente négyszer megjelentett kiadványok nem kerültek volna kereskedelemi könyvforgalomba, üzleti szempontokat nem képeztek, kizárólag a Szövetség tagjai kaphatták volna meg azokat, 12 Pengős éves tagdíj ellenében. Az előzetes tervek szerint a könyveket kiadóvállalat, nyomda, ügynök és könyvkereskedő kikapcsolásával postai úton kívánták eljuttatni az olvasókhoz. A szövetség könyvművészeti törekvésein túl a kiadványok szerzőinek valamint a könyvnyomtató szakmának is megjelenési lehetőséget és bemutatkozást akartak biztosítani. Az eredeti tervek szerint minden kiadványt más tipográfus, grafikus illusztrált és tervezett volna. Az egyes köteteket más-más nyomda állította volna elő.

1937. január 23-án Bisztrai Farkas Ferenc összehívta az MBSZ alakuló közgyűlését^[87], ahol elfogadták az általa összeállított szervezeti szabályzatot és megválasztották a tisztikar tagjait, akik az akkori könyvszakma, tudományos és művészeti közélet jeles képviselőiből kerültek ki. A szövetség ügyvezetői alelnöki tisztét (a szervezési és terjesztési munkák legjavát) is ő töltötte be.

A tisztikar megválasztásával egy időben megjelentette az MBSZ első kiadványát, Cs. Szabó László Egy gondolat bánt engemet… című elbeszélését^[88], amelyet egy körlevél és egy visszaküldendő belépési formanyomtatvány kíséretében közel 1000 címre (1000 példány készült a könyvből) küldtek el. Bisztrai Farkas Ferenc merész reklámfogásként a címzettek nevét előre belenyomtatta a könyvekbe, amelyeket az amatőr-bibliofil kiadványok mintájára tiszteletpéldányként küldték szét a lehetséges, jövőbeli tagoknak. A szövetség propaganda szándékát sokan félreértették. „Erkölcsi presszióként”^[90] értelmezték a névre szóló, ingyen küldött reklámpéldányok „előfizetését”. Bisztrai Farkas Ferenc a következőket válaszolta az egyik levélírónak, aki nem kívánt a szövetségbe belépni és feltehetőleg ki akarta fizetni a könyv árát^[91]: „Méltóztassék a könyv ilyetén beküldését éppen úgy felfogni, mint egy prospektust, amiból vagy megrendeli az ember az árut, vagy papírkosárba dobja. Egy ismertető prospektus ígérgetései helyett kész könyvvel kívántuk dokumentálni elkövetkezendő programunkat. Tekintettel arra, hogy a könyv kifejezetten propagandisztikus célzattal küldetett el ellenértéket érte nem fogadunk el, mert kiadványunk kereskedelem tárgyát egyáltalán nem képezi”. Medgyessy Ferenc szellemes levele tapintott rá legjobban arra a lélektani problémára, mely az ingyen küldött tiszteletpéldányok körül kibontakozott: „Én is szeretem ugyan a könyvet, de úgy vagyok vele, mint mindnyájan a nőkkel; szeretjük magunk választani meg melyik, kell és már eleve nem kell, akit ránk erőszakolnak.^[92]

Az MBSZ következő illetménykötete, Szabó Lőrinc Reggeltől estig című verseskötete^[93] 1937 májusában készült el. Míg Cs. Szabó László elbeszélését Bisztrai Farkas Ferenc tervezte, addig a Molnár C. Pál illusztrációival díszített Szabó Lőrinc kötetet Haiman-Kner György készítette a Kner nyomdában.

Bisztrai Farkas Ferenc Cs. Szabó László egyik korábbi javaslata^[94] alapján állította össze a megjelenésre váró tagilletményként szolgáló könyvek sorrendjét. Szabó Lőrinc frissen megjelent versciklusa után Szerb Antal Utas és holdvilág című „kitűnő olaszországi utinaplója”^[95], valamint Márai egyik írása következett volna, de az utóbbi két kötet már nem tudott megjelenni.

Érdemes a két kötet előállítása során felmerült különféle kiadásokat megvizsgálni.^[96] Az Ars Hungarica sorozatért kapott 3000 pengő egy része fedezte a könyvek kiadásait, a másik része pedig az egyik tagtárs előlegéből származott. Cs. Szabó László könyvét 1127 Pengőből állították elő és küldték szét. Fáy Dezső, Cs. Szabó László könyvének grafikusa például 12 rajzért 100 pengő honoráriumot kapott, míg Cs. Szabó László ennek az összegnek majdnem a dupláját. A szedés és nyomás körülbelül 120 Pengőbe, a kötés 200 pedig Pengőbe került. Szíj Rezső (1995: 252) tanulmányából kiderül, hogy egy nyomdai gépszedő órabére ekkor 1,90 Pengő, míg egy közepes tanári fizetés kb. 150–200 Pengő volt. Az előbbiek ismeretében megállapíthatjuk, hogy a negyedévi, azaz egy kötet árát fedező 3 Pengős tagilletményi díj valóban nem számított nagy összegnek. Egyébként az első két hónapban (január, február) a szövetség törzstagsága 400 főre szökött, a befizetett tagdíjak nem fedezték a könyvek előállítását, amelyben természetesen nem volt benne a körlevél, belépési nyilatkozat, boríték és a postaköltség. A második kiadvány összköltsége 1370 Pengőbe került, de a köteteket nem tudták szétküldeni csak októberben, ugyanis az MBSZ működtetése szüneteltetésére kényszerült. A társaság munkáját és tevékenységét nagyban hátráltatta, hogy a Magyar Királyi Belügyminisztérium sokáig késleltette a szövetség alapszabályának jóváhagyását.

Az MBSZ töredékes működése 1937. XII. 4-én tartott rendes közgyűléssel le is zárult, bár ezt akkor még a szövetség tagjai nem sejtettek. Az ülés jegyzőkönyvéből^[97] kiderül, hogy a tagok mind anyagi, mind pedig szellemi téren színvonalasnak tartották működésüket és elégedetten zárták az évet. 1937 májusában a rendes és választmányi tagok száma majdnem elérte a hatszázat (580 fő). Decemberig 120 tag fizette be a tagilletményét és a szövetségnek nem volt külső tartozása. Számos új terv megvalósításának reményében optimistán néztek a jövőbe. Ezt támasztja alá a szövetség előterjesztése is, amely az Irodalmi, valamint Képzőművészeti Tanács felállítását javasolta. (A közgyűlés elfogadta az indítványt és Gróf Bethlen Margitot, Harsányi Zsoltot, Hunyadi Sándort, Márai Sándort, Cs. Szabó Lászlót és Szabó Lőrincet beválasztotta az Irodalmi Tanácsba. A Művészeti Tanácsba Aba-Novák Vilmos, dr. Bródy László, Buday György, Molnár C. Pál, Reiter László, Szőnyi István és Végh Gusztáv került.)

Bisztrai Farkas Ferenc hagyatékában található autográf dokumentumból kiderül, hogy az 1938-as év folyamán nem adott ki egyetlen kiadványt sem a szövetség. Az Anschluss és a hazai antiszemita hullám kedvezőtlen következményei is megnehezítették a szövetség működését, ugyanis nagyon sok személy lemondott a tagságáról^[98], így a társaság kénytelen volt szüneteltetni tevékenységét.

Ahhoz, hogy 65 év távlatából megítéljük, hogy volt-e a kultúrmissziós tevékenységet folytató társaságnak létjogosultsága Magyarországon a ’30-as évek végén, a Szövetségről alkotott kortárs véleményeket és nézeteket is össze kell vetnünk.

Fitz József örömmel fogadta a szövetség megalakulását. 1920-ban alakult már egy hasonló, de célkitűzéseiben különböző szervezet a Magyar Bibliophilek Társasága, amely azonban a ’30-as években már kevésbé volt aktív: „Vajon nem fogja ez az ifjú, erőtől duzzadó Szövetség a legyöngült régi Társaságot leteríteni? (...) De aztán úgy láttam a dolgot, hogy a Társaság erkölcsi tőkéje nincs veszélyben, a célok nem teljesen azonosak. A Társaság tagjai nem fognak kilépni, de viszont támogathatják az új Szövetséget is. Céljai nemesek, indulása kitűnő, mindenkép megérdemli, hogy melléje álljanak. Nekem, mint egyszerű köztisztviselőnek, nem áll ugyan módjában, hogy személy szerint valami nagy gyűjtő legyek, de képviselem az ország legnagyobb könyvgyűjtőjét az Orsz. Széchényi Könyvtárt.”^[99]

1937 februárjában érdekes levélváltás zajlott le Kner Imre és Bisztrai Farkas Ferenc között. A levelekben két ellentétes nézőpont és világszemlélet feszült egymásnak. Kner Imre, a bibliofil könyvnyomtatás egyik legtekintélyesebb alakja fenntartásokkal fogadta a Szövetség megalakulását. Véleménye szerint a magyarországi könyvpiacon megjelenő nagy számú könyv (2500) mellett az MBSZ-hez hasonló bibliofil igényeket feltámasztó társaságnak nem volt meg a megfelelő kulturális, társadalmi és gazdasági létalapja.^[100] Bisztrai Farkas Ferenc Kner Imrét a következő levéllel vette rá az írásra: „Az Ön félemberöltős tevékenysége kétségtelenül hősi erőfeszítés volt, elért eredménye maradandó határkövek. Azonban ezek az elért eredmények csak akkor teljesíthetik hivatásukat, ha reális lehetőséget kapnak a további gyakorlati alkalmazásra. Véleményem szerint ezeknek az eredményeknek nem lehet a sorsuk Lauffernek a pincéjében megpenészedni, nem szabad ebbe a dicstelen sírboltba való nyugvásba belenyugodni, ki kell ásni őket és a hősi halottak stílusában újat kell alkotni, most már nem a sírboltnak, de a reális életnek [...] a könyv hivatása, hogy az olvasóhoz kerüljön s egy könyv jobban betölti hivatását akkor, ha az előállítása minőségileg kisebb nagyobb hiányokat mutat, de elkerül az olvasóhoz, mint az a könyv, amelyik kifogástalan minőségileg, de hősi halottként könyvkereskedők pincéjében nyugszik”.^[101]

Bisztrai Farkas Ferencnek be kellett látnia, hogy Magyarországon a bibliofilia halott, nincs rá igény. A modern korral lépést tartva akarta az igényt feltámasztani, de a világtörténelem újra meghiusította terveit. 1938-ban azonban még kiadta utolsó bibliofil könyvét a legszebb magyar misziliseket tartalmazó Adassék e levél… című kötetet^[102], amely a Hungária-nyomda vállalkozásában megjelenő Hungária-könyvek sorozatban jelent meg. Az egyes korok (1528-1938), legjellemzőbb magyar nyelvű szerelmes leveleit tartalmazó könyvet Bisztrai Farkas Ferenc állította össze, a tipográfiáját Haiman-Kner Györggyel együtt készítették, a könyv bevezetőjét a jó barát, Illyés Gyula írta. A könyvet óriási szakmai ovációval fogadták. A Magyar Bibliofilek Társasága a szerelmes levélgyűjteményt az 1938-as év öt legszebb könyve közé választotta.

Bisztrai Farkas Ferenc kiadói teljesítményeit egy modern, korát meghaladó értelmiségi fejlődésének az állomásaiként értelmezhetjük. Kerek 10 éven keresztül harcolt a bibliofil könyvkiadás megteremtéséért, és mindeközben vállalkozásai nem hoztak anyagi sikereket. Első bibliofil könyve megjelenésétől (1931) nagy utat tett meg az utolsó bibliofil „sikerkönyvéig”(1938). A klasszikus értelemben vett bibliofil könyvektől jutott el az olcsóbb, modern könyvművészeti kiadványokig. Egy személyben vállalta fel azt az önzetlen szerepet, amely a ’30-as évek modern grafikai, művészeti és irodalmi törekvéseinek a megjelentetést és finanszírozását jelentette. Kiadói elképzelései mindig új formában jelentek meg (nyomdai és kiadói Rt, magánkiadás, egyszemélyes kiadóvállalat, tagokat tömörítő szövetség), célkitűzése azonban a hazai könyvkultúra fellendítése maradt. A ’30-as évek haladó értelmiségi csoportjának azt a modern típusát képviselte, aki a megváltozott világban újfajta cselekvési lehetőségekkel lépett elő, kísérletező magatartását nyíltan vállalta. Az adott időszak társadalmi gyakorlatával és kedvezőtlen piaci viszonyaival szembeni cselekedeteinek kiváltó okaira maga adta meg a választ egyik Kner Imrének írott levelében: „[…] én bár sokkal fiatalabb vagyok Önnél, de származásom, nevelésem révén még én is az elmúlt szép világba gyökeredzem. Ennek az elsüllyedt világnak kellemes és kényelmes berendezkedésére nosztalgiával gondolok, irigylem a szabad mozgási lehetőséget gazdasági és szellemi téren, de ez nem akadályozhat abban, hogy ne vegyem tudomásul az új világ sokkalta kevésbé rokonszenves, kötöttségekkel és kényszerorganizációkkal terhes, életrevalóságát. Ha ezt nem ismerném fel, akkor múltba néző, régi szép világot emlegető, tehetetlen embernek kellene szükségszerűen éreznem magamat, aki nem tudja helyét a mában megtalálni.”^[103] A korszak társadalmi és gazdasági valóságában sokan éppen az ő modern törekvéseit találták múltba néző, „korszerűtlen” vagy idealista kezdeményezéseknek. Haladó elképzeléseit egy-néhány könyv valamint az életút feldolgozásra váró dokumentumainak a sokasága tanúsítja. Erős polgári értékrenden alapuló szemlélete és az általa képviselt eszmék melletti kiállása nem csak könyvkiadói törekvéseit, hanem későbbi politikusi pályáját is végigkísérte.^[104] A világtörténelem kiszámíthatatlan és durva fordulatai miatt Bisztrai Farkas Ferencnek sem, a könyvkiadói sem a politikai pályája nem tudott klasszikus értelemben kiteljesedni. Ottlik Géza baljóslatú levelében jól ráérzett barátja egyik legfontosabb szerepére : „Ha sikert és nyugalmat kívánok neked, tudom, hogy mindig szükséged lesz a harcra is, minthogy elemed a harc és az ellenállás, ez a – körülbelül egyetlen– szerep, ami nekünk jutott rohadt korunkban; de a jókívánságaim közé mégsem iktatom be a harc lehetőségét számodra, mert ezt nélkülem is megkapod […]” Egy későbbi levélben a következőket írta: ” [..] egész másként intézted az életed, mint mások s ebben sem követed a hazánkban szokásos eljárást […]”

Szabó Lőrinc és Kner Imre levelezése, Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára.

□

Interjú F. Györffy Annával, Farkas Ferencné. Készítette Farkas Judit [a szerző tulajdonában van, 1996].

Interjú Sacelláry Józsefné, Bisztrai Farkas Ilonával. Készítette Farkas Judit [a szerző tulajdonában van, 1996].

BISZTRAI FARKAS Ferenc, Bp., 1938 (Hungária Könyvek, 5).

Ars Hungarica művészeti könyvsorozat: GENTHON István, Bernáth Aurél, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1932 (Ars Hungarica, 1); ÁRTINGER Imre, Egry József, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1932 (Ars Hungarica, 2); FENYŐ Iván, Szőnyi István, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 3); TOLNAI Károly, Ferenczi Noémi, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 4); FARKAS Zoltán, Medgyessy Ferenc, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 5); ÁRTINGER Imre, Derkovits Gyula, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 6); KÁLLAI Ernő, Czóbel Béla, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 7); NYILAS-KOLB Jenő, Farkas István, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1935 (Ars Hungarica, 8); FETTICH Nándor, A honfoglaló magyarság művészete, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1935 (Ars Hungarica, 11); HORVÁTH Henrik, A magyar szobrászat kezdetei, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1936 (Ars Hungarica, 12); KÖRMENDI András, Kernstok Károly, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1936 (Ars Hungarica, 16); GOMBOSI György, Beck Ö. Fülöp, Bp., Gergely R., 1938 (Ars Hungarica, 15)

SZABÓ Lőrinc, Napló, levelek, cikkek, kiad., bev., vál., jegyz., KABDEBÓ Lóránt, Bp. Szépirodalmi, 1974.

SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság: Bizalmas adatok és megjegyzések, kiad., LENGYEL TÓTH Krisztina, jegyz., KISS Katalin, LENGYEL TÓTH Krisztina, JÁVORKA Gabriella, Bp., Osiris, 2001.

BUDA Attila,  A Nyugat kiadó története, Bp., Borda Antikvárium, 2000.

FARKAS Judit „... Egész életedet másképpen intézted, mint mások”: Bisztrai Farkas Ferenc – Egy talányos „literary gentleman”, szakdolgozat, [Bp., ELTE, 1996].

SZÍJ Rezső, Bisztrai Farkas Ferenc, az Ars Hungarica és a Magyar Bibliofilek Szövetsége, Művészettörténeti Értesítő, 1974/2, 137—143., lásd még CSICSKÓ Mária, Egy igaz polgár a Parasztpártban: B. Farkas Ferenc, Valóság, 1991/1, 64—85.; FARKAS Judit „Egész életedet másképpen intézted, mint mások.”: Bisztrai Farkas Ferenc – Egy talányos „literary gentleman”, szakdolgozat [Bp., ELTE, 1996].

Szabó Lőrinc folyóiratát, a Pandorát 1926/27-ben a Bíró nyomdában nyomták: SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság: Bizalmas adatok és megjegyzések, kiad. LENGYEL TÓTH Krisztina, jegyz. KISS Katalin, LENGYEL TÓTH Krisztina, JÁVORKA Gabriella, Bp., Osiris, 2001, 82.

GENTHON István, Bernáth Aurél, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1932 (Ars Hungarica, 1).; ÁRTINGER Imre, Egry József, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1932 (Ars Hungarica, 2).

FENYŐ Iván, Szőnyi István, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 3).; TOLNAI Károly, Ferenczi Noémi, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 4).; FARKAS Zoltán, Medgyessy Ferenc, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 5). ÁRTINGER Imre, Derkovits Gyula, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 6).; KÁLLAI Ernő, Czóbel Béla, Bp., Bisztrai Farkas Ferencz, 1934 (Ars Hungarica, 7).

Interjú F. GYÖRFFY Annával, Farkas Ferencné, [készítette Farkas Judit, 1996].

Bisztrai Farkas Ferenc bibliofil kiadói korszaka a legszebb könyvnek járó elismeréssel bár formálisan lezárult, a politika és az irodalom területén további kiadói tevékenységet fejtett ki (Szabad Szó 1938–1944, Válasz 1946–47). Politikusi pályája során is sokat tett a magyar irodalomért és művészetért (Magyar Művészeti Tanács főtitkára). A Nemzeti Parasztpárt köré csoportosuló értelmiségi holdudvar egyik meghatározó egyénisége, 1956-ban az utolsó Nagy Imre kormány államminisztere volt.